A(z el)hallgatásnak ára van
A(z el)hallgatásnak ára van

Az élet olykor megtanít hallgatni.

Ennek vannak pozitív aspektusai is, hiszen értelmi és érzelmi intelligenciánkkal fejlődik annak a képessége is, hogy megtanulunk odafigyelni a másikra.
Meghallgatjuk az óvó nénit, tanító nénit, és addig hallgatunk, csendben vagyunk. Figyelünk, tanulunk. Ez jó. Pláne, ha aztán minket is meghallgatnak, ránk is odafigyelnek.

Az egyetemen/főiskolán pedig úgy is neveztek bennünket, hogy hallgató. Hallgattunk, és fejlődtünk. Valamivé – szakemberré, tanárrá, mérnökké … ki mivé -, és ez is jó.

Hallgatni valakire, aki valami jót ad át nekünk épít, felemel, kibontakoztat.

A „Hallgass meg!”/”Halld meg!” nem egyenlő azzal, hogy „Hallgass!”/”Hallgass el!”. Ez kézenfekvő és logikus, mégis hány, meg hány intelligens ember életét szővi át a mély hallgatás fájdalma.

A negatív aspektusok méregként hatnak a szervezetre. Ebben az esetben a hallgatás, már elhallgatást jelent.

Főleg hosszú távon veszélyes, mikor aztán már generációról generációra megy tovább a „ki nem mondás” fájdalma, ami megkeserít és lekorlátoz.

Sokszor a „hallgató” nincs is tudatában azzal, hogy benne a hallgatás tüskéje belső sebeket nem hagy begyógyulni, amik szépen lassan gennyesednek és tovább fertőznek, elfertőződnek.

Lehet el sem tudjuk képzelni, hogy ilyen lehetséges, de egy elhallgatott fájdalom, trauma miatt, egyszer csak, a későbbiek során a gyermekünk, az unokánk, a dédunokánk kerülhet nehéz helyzetbe az alatt a súly/fájdalom kupac alatt, amit a hallgatásunkkal feltornyoztunk.
Nem úgy születik, de a születésével és a fejlődésével észrevétlenül pakoljuk puttonyába a saját hallgatásunk fájdalmát, illetve ő ösztönösen megérzi gyermeki szenzoraival és ártatlanságával, hogy mi szenvedünk legbelül valamitől, amit próbálunk elnyomni, és tudomást sem venni róla. Ő pedig a feltétel nélküli szeretet erejével próbálja levenni vállunkról/lelkünkről/szívünkről a terhet. Átveszi tőlünk.

Hogy ez a későbbiekben milyen formában károsítja az ő fejlődését, a személyiségének a kibontakozását, az csak évek múlva derül ki.
Vagy ki sem derül, ha továbbra sem szeretne róla senki tudomást venni, ha az érintettek nem akarnak szembenézni a valós okokkal.
Mert könnyebb esetlegesen ráhúzni arra az ártatlan lényre, hogy vele van a gond, mert nem olyan ütemben fejlődik, ahogy a nagy könyvben megvan írva, vagy épp tanulási nehézségei vannak, viselkedészavaros, zárkózott, hallgatag, visszahúzódó stb.

Aminek feloldó ereje van az a KOMMUNIKÁCIÓ. A dolgok nevén nevezése, a kimondás. Épp ezért érzem úgy, én magam sem hallgathatok a témával kapcsolatban, mert már annak is felszabadító ereje van, ha beszélünk arról a tényről, hogy a hallgatásnak (az elhallgatott fájdalomnak) egészségkárosító hatása van. Raktározod valahol a „fájdalmat”, azt a súlyt, azt a „szóhalmazt”, ami súly alatt a szervezetünk sérül, átalakul, máshogy funkcionál, a nem kívánt „hallgatás-program” miatt. Az anatómia csodálatos dolog, és sokkal nagyobb és más irányú tudás kell az átlatásához, mint az enyém, és minden tiszteletem az orvosoké, tudósoké, akik erre képesek, de az egészen biztos, hogy a lélek betegsége összefüggésbe hozható nagyon sok testi tünettel.

Az elhallgatás, a hazugság mérgező légkört teremt a családban, és különösen nagy pszichés terhet ró a gyerekekre. Nem jó tehát takargatni a feszültséget, de fontos, hogy a valódi problémáról legyen szó, és akkor, amikor érezzük. (Vekerdy)